Matthew Vigo: A végzetes bestseller

Kép: moly.hu

Ismertető: A híres írónő, Crystal Montague jó ideje alkotói válsággal küzd, s kiadója hiába várja tőle a következő bestsellert. Férjével ugyancsak megromlott a viszonya egy argentin szépfiú megjelenése óta.

Így visszavonul spanyolországi villájába új ihlet reményében, de – legutóbbi könyvének címéhez illően – a hőség ellenére társasága mégis dermesztőnek érzi a hangulatot a napos Trafalgar-fok közelében. Végül valóban fagyossá válik a légkör, miután születésnapi partiján férjének rejtélyes módon nyoma vész, s mindenki szemében az írónő az első számú gyanúsított.

Húga balsejtelme tehát beigazolódni látszik, mivel korábban az ismert magánnyomozó, Anthony Noir segítségét kérte. A polinéziai detektív számára többek között az írónő regényének jegyzete jelent majd segítséget a rendkívüli ügy megoldásában.

Vélemény:

Úgy gondolom, nem leszek népszerű az bejegyzésemmel, ám azt előre leszögezem, hogy bármi nemű rosszindulat, stb… távol áll tőlem. Akik olvassák az értékeléseim, tudják, hogy nem rejtem véka alá, ha bármilyen negatív impulzus ér olvasás közben. Most is őszinte leszek.

Mathew Vigo nevével és könyveivel korábban még nem találkoztam. Kíváncsian nyitottam ki a könyvet, s amikor megláttam a belső oldalon feltüntetett magyar honlapot, rögtön rákerestem. Csalódtam, mert nincs ilyen. Aztán a későbbiekben, úgy a könyv egy negyedéig többször is az járt a fejemben, hogy „Ez meg hogy lehet?” És itt sajnos nem a rejtélyre gondolok (arra pár elejtett mondatból könnyedén rájöttem). Inkább a fogalmazás, a sokszor teljesen felesleges – és ugyanakkor értelmetlen – többszörösen összetett mondatok miatt.

Maga az alapötlet jó, de aki sok krimit olvasott, annak ekkora terjedelemben nem okoz sok fejtörést, hisz találkozhatott a szituációval más íróknál is (ahogy a szerző által sokat emlegetett Agatha Christie-nél, sőt!/De nem vagyok poéngyilkos, így nem szólok semmit./). A kidolgozás az, amit nem érzek elég kiforrottnak, ahogy a karaktereket sem. Dupla hosszúsággal kellő mennyiségű (háttér)információt lehetne csepegtetni a szereplőkről, és a megemlített könyvről is. Alig 170 oldalon ez roppant kevés.

A hitelesség megint más. Sok helyütt nem éreztem azt, hogy a valóságban le tudna így játszódni az egész. Azok kedvéért, akik még csak tervezik az olvasást, részletekbe nem megyek bele (de a molyon fent lesz).

Az elírások, elgépelések benne vannak a pakliban, ez annyira nem is volt zavaró, de az sokkal inkább, amikor a párbeszédekben nem láttam az összefüggéseket… Az egyik oldalon pedig roppant zavaró volt, hogy minden átmenet, jelzés nélkül helyszínt váltottak.

Nem lenne ez rossz könyv, de én még vártam volna a kiadással. Alapos bővítésre és átszerkesztésre lett volna még szüksége. És ezt minden bántó szándék nélkül mondom. Tudom, hogy nem kellemes negatív kritikát olvasni a „gyermekünkről”, de ez esetben sajnos nem tehetek mást.