2018. december 16.

Bíró Szabolcs: Elveszett csillagok

Már a megjelenés óta érdekelt a könyv, bíztam benne, hogy egyszer lesz szerencsém elolvasni. Ez a nap ma jött el. A történet annyira remek, úgy magába szippantott, hogy kevesebb, mint hat óra alatt el is olvastam.

A karakterek egytől egyig szimpatikusak, Peti és Tünde rém aranyosak és okosak, de Kata és Tibor is szerethető.

A sztori pörgős, kalandos, nem lehet megunni. Aki belekezd, azonnal tudni akarja, mi lesz a vége. Várja a nyomokat, hogy vajon hova vezetnek, milyen akadályok gördülnek a kis kincskeresők útjába, hogyan alakul a kapcsolatuk…

2018. október 24.

J. K. Smith: Káosz a köbön

Felirat hozzáadása
Figyelmeztetés: csak akkor olvasd el az értékelést, ha már túl vagy a könyvön!

Ismét nem csalódtam. Judit olyan stílusban ír, ahogy kevesen, rögtön beszippant a történet, és a végéig nem is ereszt el. Apropó vége, erről majd később.

Andi vagány csajszi, s noha van róla leírás, én inkább úgy képzelem el, mint Alya (Katicabogár és Fekete Macska kalandjai), csak idősebb kiadásban. Abszolút ráillik a személyisége. Végig ő lebegett a szemeim előtt, ahogy haladtam a történettel.

2018. október 9.

Peter Swanson: Védtelenül


Épp, hogy becsuktam a könyvet. Fogalmam sincs, mit mondhatnék… Az viszont biztos, hogy alig vártam, hogy vége legyen.

Eléggé vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban. Mintha egy thrillerbe oltott izé… nem is tudom, mi lenne, de nem az igazi, az biztos. Egy műfaji katyvasz. Hogy nem szerettem, az biztos.

2018. október 8.

Joël Dicker: A Baltimore fiúk


Az Igazság a Harry Quebert-ügyben című könyv nagyon tetszett. Miután befejeztem, rákerestem az írójára, és jelent meg másik kötete is magyarul. Így rögtön landolt az is a kívánságlistámon. Nem olyan régen sikerült is csere útján hozzájutnom, és alig vártam, hogy nekikezdhessek.

De megérte. Mert ez a könyv valahogy azonnal magába szippantott, ahogyan tette azt az előző is. Faltam az oldalakat, és tűkön ülve vártam, hogy kiderüljön, a következő oldalon mi fog történni a Goldman-fiúkkal, Duke-kal, Alexandrával, vagy a többiekkel.

2018. július 6.

Egyszervolt pillanat

Valéria izgatottan készülődött, mint egy tinédzser, aki az első randevújára indul. Igaz, ő már túl volt fiatalságán, ő azonban minden alkalommal remegett. Maga sem értette miért, hiszen már negyvenöt is elmúlt. Tudta persze, hogy nem helyes, amit művel, s főleg az nem, hogy hazudnia kellett, de érezte, hogy ha most nem teszi meg ezt a lépést, akkor egész életében bánni fogja. Még akkor is, ha később kiderül, hogy jobban tette volna, ha marad, ahol van.
- Rajtam nem fog múlni – mondogatta.
Tervébe még legjobb barátnőjét sem avatta be. Félt, hogy lebeszélné – persze joggal, s mi több, sikerrel. Margit értett a nyelvén, és mindig nagyon meggyőzően érvelt, már fiatal koruk óta. Éppen ezért tartotta titokban mindenki előtt, hogy biztos legyen abban, nem fog meghátrálni.

2018. június 9.

Sienna Cole: Lefelé a folyón

Spoilert is tartalmazó értékelés következik.

Kép: saját
Nyomasztó, izgalmas, drámai…

Ezek jutnak először eszembe Sienna Cole új könyvéről.

2002-ben Alice Carrington minden sajtónak eljuttat egy levelet és egy fényképet, melyben nyilvánosságra hozza, hogy viszonya volt annak a középiskolának az igazgatójával, ahová járt. A hírből azonnal botrány lesz, de míg a férfit elviszik a rendőrök, addig Alice-t nem tudják kikérdezni, mert eltűnt. A levél feladása után összepakolt, majd nyoma veszett. Ezzel azonban olyan események láncolatát indítja el, amire ő maga sem számít.

2018. május 30.

Aki a virágot szereti...

Friss orgona-illat lengte be a környéket. A tavaszi szél háztól házig vitte, a falusiak pedig tudták: ahogy kinyílik a bokor, az utcát ellepik a legények, és mind Ervin bácsi kapuja körül fognak tolongani, hogy kapjanak egy ágat, melyet szívük hölgyének adhatnak. Nem voltak mohók és türelmetlenek, tisztelték az öreget és felnéztek rá. A lányok pedig irultak-pirultak, és büszkék voltak, hogy ők milyen nemes virágot kaptak.

2018. május 27.

Agatha Christie: Az egérfogó – Színdarab Kaposváron

Régi álmom vált valóra 2018. május 4-én, amikor is végre láthattam kedvenc Agatha Christie-színdarabomat. Olvastam a kisregényt és a színdarabot is, és korábban össze is gyűjtöttem róla néhány érdekességet is.

J. K. Smith: Ismert ismeretlen


Mindig kellemes meglepetés olyan könyvet olvasni, amitől az elején fél egy kicsit az ember. Rengeteg olyan művel találkozni, aminek sablonosnak tűnik a fülszövege, és sokszor bizony a történet is az. J. K. Smith könyvénél azonban most is találtam valami mást, valami pluszt, ami miatt rögtön nem a sablonosság jutott róla eszembe.

Judit első könyvével is így voltam, kellemesen csalódtam.

Lívia szerethető karakter, a munkahelye, barátai, családja pedig olyan, amilyen közegben szívesen élne az ember. Mindig számíthattak rá a kollégái, ügyesen irányította őket, akik meg is hálálták ezt neki.

2018. március 25.

Carrie Cooper: Ügynök tűsarkúban

Forrás: alomgyar.hu
Fülszöveg:

Lili ​Green megtapasztalta, hogy a sors egy váratlan fordulattal milyen könnyen a feje tetejére állíthatja az életét. A felkavaró kalandok után örömmel veti bele magát az erőszaktól és gengszterektől mentes, békés hétköznapokba. A nyugalom azonban nem tart sokáig: ezúttal Lili maga ugrik fejest egy FBI-akcióba, hogy segítsen megmenteni egy barátja életét. A megbízás nem mindennapi kihívások elé állítja: az éjszakai bárok erotikával túlfűtött világában kell elvegyülnie, majd a nyomok egy elit klub rejtett drogüzletéig vezetnek. A kezdetben sem egyszerű ügy egyre veszélyesebbé válik, és Lili – híven önmagához – pillanatok alatt ismét az események sűrűjében találja magát, az érzelmei pedig csak tovább csomózzák az amúgy is szövevényes szálakat.

Képes lesz Lili a tapasztalataira és az ösztöneire támaszkodva megállni a helyét egy olyan ügyben, amelynek sikerén egy jóbarátja élete múlik? Vajon a váratlan kalanddal a sors a szerelmesek pártjára áll, vagy végleg elszakítja őket egymástól?

Az Ügynök tűsarkúban a nagysikerű Lili Green-sorozat második epizódja, amely önálló regényként is letehetetlen olvasmány, tele izgalommal, fordulattal és szenvedéllyel. A sorozat első részéért (A szemtanú) Aranykönyv díjra jelölt Carrie Cooper ismét különleges kalandot ígér a romantikus krimik kedvelőinek.

2018. március 4.

George Cooper: Gyalogút

Forrás: moly.hu
Fülszöveg:


A Magánügyből megismert magánnyomozó, Dave Bexley ismét úgy érzi, minek elvállalni egy ügyet, ha kettőt is lehet – aztán jön a többi magától. Először egy bánatos víg özvegy orvul meggyilkolt férjének gyilkosát kell előkeríteni, majd egy bájakkal erősen megáldott hölgy zsarolóit megállítani. Tetejében még megtalálja a titkosszolgálat is, hogy elveszett biológiai fegyverek után kutasson. És, mivel a nap 24 órából áll, képbe kerül a korábban eltűntnek hitt, titokzatos Leslie Morton is, és az általa hajszolt mágnesfegyver. 

Bár Dave néha úgy érzi, csupán gyalog a sakktáblán – de tudjuk jól, akár egy gyalog is képes játékokat eldönteni.

2018. február 26.

Írói pályázatok, avagy az első tollvonástól a publikálásig

Amikor az ember (gyermeke) írni kezd, akaratlanul is eszébe jut, de jó lenne, ha egyszer kiadnák a könyvét. Vagy ha nem akarunk ennyire előre rohanni, akkor egy hozzá értő ember őszinte véleménye mindenképpen jólesne. Az írókat összegyűjtő weboldalakon azonban sokszor nem kapunk megfelelő mennyiségű vagy minőségű kritikákat.

2018. február 3.

Félelem – Egy történet három szemszögből

1.  Már megint késik. Ezt utálom a munkámban. Tőlem megkövetelik, hogy precíz és pontos legyek, de ugyanezt már nem tudják velem szemben is megtenni.
Drága, égszínkék szemű Lisám. Ma végre véget ér minden szenvedésed. Vigyázni fogok rád, ha engeded.
Vajon hogy fog reagálni a boríték tartalmára? Félek. Butaság, mégis így érzem. Na tessék, már én is remegek, pedig nincs is veszteni valóm… Baromság, dehogy nincs. Nem is kicsi. Mikor is szerettem bele? Talán mikor először lépett az irodámba. Nem volt kifejezetten karcsú, mégis megbabonázott. Az egész lénye, a kisugárzása. Ó, itt is van. Végre! Most vagy soha. Átnyújtom neki a borítékot. Ő remegő kézzel nyitja ki, és potyognak a könnyei, pedig még nem is látta a képeket. Pár perccel később megkönnyebbülve borul a vállamra, majd zsebre teszi a dokumentumokat, és elindulunk a jövő felé.

2018. február 1.

Téli történet

Kicsiny település feküdt a Dunántúl középső részén. Az itt élők szerényen éltek, nem kívántak nagy javakat, „Csak egészség legyen” – mondták az öregek, és a gyerekeik is igyekeztek ehhez tartani magukat. Persze, ahogy a világ változott, és minél többször fordult meg a föld, annál inkább akartak egyre többet a fiatalok. Egyre kevésbé volt számukra elég, amivel rendelkeztek. És évtizedek alatt a segítőkészség is kiveszett belőlük. Kivételek persze mindenhol vannak.

Egy téli napon történt.
Romos kerítés mögött, de annál rendezettebb ház udvarán kopott fazékkal a fején álldogált egy hóember. Orra helyén törött répa, nyakán sál gyanánt szakadt kendő. Szemét és gombjait bár hiányosan, de régi jó szokás szerint szénből rakták ki.

A házban öten laktak. Apa, anya, és három gyermek. Két fiú és egy kislány. A szülők nem kerestek sokat – az apa gyári munkásként dolgozott, az anya pedig varrásból egészítette ki a család bevételét. Tisztességben, rendben éltek, és a gyerekek sem szenvedtek hiányt semmiben. Mindig tiszta ruhában jártak, és náluk udvariasabb korukbelieket aligha találtak volna a faluban. Illedelmesek voltak, segítettek az időseknek cipekedni, ha szükségét látták. Nem voltak drága játékaik, csak amiket használtan kaptak, vagy amiket az apjuk faragott nekik. A férfi asztalosnak tanult, de az élet másfelé terelte. Elérte őt is az, hogy többre vágyott, nem elégedett meg a sajátjával. És talán ez változtatta meg az életüket – örökre.

Egy nap a családfő a vártnál korábban ért haza. Ahogy elhaladt a hóember mellett, mérgében leverte a fazekat a fejéről, és kis híján le is rombolta. De valami visszatartotta. Belenézett a sötét szemekbe, és elszégyellte magát. Eszébe jutott, amikor pár nappal korábban a gyerekeivel közösen megépítette. Vidámak és gondtalanok voltak.

Leült a lépcsőre, mit sem törődve azzal, ha felfázik, és csak meredt a hóemberre, mintha az választ adhatott volna minden bajára. Maga sem tudja, meddig ült ott, mikor úgy döntött, nem várhat tovább. Aznap este kihalt lett a ház. A gyerekek még csendesebbek voltak, és a nagyobb korábban terelte be a testvéreit a hálószobájukba. A szülők sokáig voltak fent, próbálták kitalálni, hogy mi tévők legyenek, de ötlet nélkül tértek nyugovóra.

Másnap reggelre friss hó hullott. A gyerekek alig várták, hogy reggeli után mehessenek szánkózni. Az anyjuk a lelkükre kötötte, hogy óvatosan játszanak, mert kicsit már rozoga volt a szánkó. Az apának még nem volt ideje megjavítani. „Mostantól lesz majd” – gondolta. Hiszen elvették tőle a munkáját. Alig telt el fél óra, keserves sírás hallatszott az udvarról. A nagyobb fiú szaladt be a házba, és mondta el, hogy a kishúga ujja beszorult a játék törött deszkái közé. Az apa egyszerre érzett dühöt és félelmet, magát hibáztatta. Felesége hiába vigasztalta, hogy három műszak mellett nem csoda, ha nem volt ideje, de ez nem nyugtatta meg a férfit. Amíg az anya borogatta kislánya ujját, az apa mérgében felkapta a szánkót, bevitte a fészerbe és magára zárta az ajtót. Családja csak a kalapácsolást hallotta; féltek, hogy darabokra töri a ródlit. Másnap reggelig nem is látták, még vacsorázni sem ült le.

Szikrázó napsütés ébresztette a ház a lakóit. A gyerekeket meglepetés várta. Nem hittek a szemüknek, amikor meglátták a vadonatúj szánkót a verandán. Nevük, és az aznapi dátum is bele volt vésve a gondosan faragott, hópelyhek díszítette deszkába. „Emlékeztetőül” – magyarázta az apa. – „Mától minden más lesz. Új nap, új remények!” Aznap a család együtt ment a parkba, ahol mindenki a csodájára járt annak, milyen szépet alkotott az édesapa. Néhányan ott helyben meg is kérték, hogy nekik is készítsen, ő pedig boldogan vállalta el a feladatot. Aki nem tudott pénzzel fizetni, az tojást adott helyette, vagy disznóhúst, mások megunt játékokat és kinőtt ruhákat a gyerekeknek. Hamar híre ment a férfi tehetségének, és mire kitavaszodott, annyi munkája lett, hogy alig győzte. De végre igazán boldog volt, hiszen maga sem értette, miért adhatta fel ezt a szép mesterséget, és miért hagyta, hogy a kapzsiság letérítse az előre megálmodott útjáró, mely a valódi boldogság felé vezette.